Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly
2019. március 14.

Mesterpartik – Gabos Gábor-emlékverseny

Igazából A mester partijai volna a helyes cím. Nem szabad ilyet csinálni, de nem tudtunk ellenállni! Réti Zsuzsa azt találta ki, hogy titkos manőverként a mester szellemét rávetítjük az emlékére rendezett versenyre, és nemcsak zongora-, hanem bridzsjátéka is kíséri (kísérti) a résztvevőket. Nagyon sajnálom, hogy magam nem vehettem részt a halála ötödik évfordulóján a legendás bridzsnapi FÉSZEK-versenyeket megidéző egynapos pároson, és nem találkoztam olyan régen vagy ritkán látott barátaimmal-társaimmal, mint Gundel Helén, Welker Kati, Anders Tibor, Fried Péter, Keil Béni, Kellner László, Kerekes Tamás, Welker Ottó. Ó, hányszor küzdöttünk együtt vagy egymás ellen, mikor még rendszeresen jártak versenyekre!
Talyigás Péter
2019. március 14.

Kínai impassz

Az elmúlt két hétben több rangos bridzsversenyen is részt vettek sporttársaink: az OCSB középdöntőjén játszott hat csapat, illetve Moszkvában, meghívásos versenyen ért el szép eredményt a Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és a Hegedűs Gál–Szegedi Balázs páros is. Ezekről a versenyekről nem tudok beszámolni, mert egyiken sem voltam jelen, viszont teljesen véletlenül belecsöppentem valami egészen másba.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2019. március 13.

Mindenki egyért! – Magyar Kupa 2019 V. játékhét

Érdekesen néz ki a legjobb nyolc, hiszen már csak három első kalapos van a főágon. A meglepetések a héten sem maradtak el, miután az első három és az ötödik kiemelt is kikapott, ami azt jelenti, hogy a legjobban rangsorolt csapat az Elastron a 6. rajtszámmal.
András Imre
2019. március 13.

Beszorítás magyar módra I./IV – Egyszínű beszorítás (Lukács Pál)

Minden az egyetemen kezdődött. Többnapos, téli, szánkós kirándulásra mentünk, ahol esténként a bridzs szabályait tanították. Az egyik lejátszás ismertetésekor évfolyamfelelősünk belegabalyodott egy beszorításnak nevezett végállásba. Később, mikor az elérhető bridzskönyveket mind elolvastam és bennük a beszorítások kavalkádjával találkoztam, gyűjtögetni kezdtem a témához tartozó partikat.
Csepeli Miklós
2019. március 12.

Gabos Gábor-emlékverseny

„Annyi év távlatából egy elmúlt világ árnyai válnak valósággá” − írta Ferenczy György-zongoraművész és bridzszseni, Európa-bajnok − a FÉSZEK Klub 75 éves jubileuma alkalmából. Róla és a klubról korábbi írásaimban már nosztalgiáztam. Azóta a 100. évfordulón is túl vagyunk.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2019. március 7.

Mindenki egyért! – Magyar Kupa 2019 4. játékhét

Túl vagyunk az első körön a főtáblán, 16 csapat maradt az egyenes ágon, a 16 vesztes a következő
héttől már a versenyben maradásért küzd. Ezúttal is volt pár vaskos meglepetés. És nemcsak
kedden, hétfőn a Káró Kupában is.
Szilágyi László
2019. március 6.

Elnök lettem? – OCSB-elődöntő

Aki egy kétnapos, 120 leosztásos csapatversenyen képes minden partiban minden lapra figyelni, még akkor is, amikor a felvevő egy 3 szanban húzza le a hetes színét, az egykedvűen rakja vissza a lapjait egy ilyen parti után. Szerzőnk viszont nem figyelt.
Hegedűs Gál
2019. március 6.

A számok nem hazudnak – MP-statisztikák III.

Az előző rész hasznos statisztikái után a befejező részében ismét az értelmetleneké lesz a főszerep.
Gulyás Dániel
2019. március 1.

Egy kislány északról – villáminterjú a friss Eb-győztes Sanna Clementssonnal

Sanna Clementssonnal először Opatijában találkoztam, a páros ifi-Eb nagy sztárjával, a már akkor felnőttválogatott Mikael Rimstedttel játszott a vegyes pároson, és interjút csináltam velük, illetve követtem egy fordulóban a játékukat. Már akkor mély benyomást tett rám Sanna sallangmentes bridzse. Ekkor már mindketten ifi Európa-bajnokok voltak: Mikael U26-ban, Sanna U21-ben győzött 2017-ben, majd tavaly megnyerte csapatával az ifi vb-t is.
Kelen Károly
2019. február 28.

Svédország az első, Magyarország 24. – vegyes csapat Eb

Véget ért az első hivatalos vegyes csapat Európa-bajnokság. (A nyílt Eb-ken eddig is megrendezték a vegyes csapatok versenyét, de akkor egy országból több együttes is indulhatott.) A magyar válogatott (Kerekes Zsuzsa–Gulyás Dániel, Lajos Hanka–Honyek András, Szűcs Villő–Bódis Gyula) harminc ország versenyében a 24. helyet szerezte meg. Európa-bajnok Svédország: Sanna Clementsson–Simon Ekenberg, Ida Grönkvist–Mikael Grönkvist összeállításban, azaz négyesben játszották végig a versenyt. Óriási fölénnyel győztek, 389,04 győzelmi pontot szereztek.